Szarka Fedor Guido
megnyitóbeszéde a GalériaIX-ben (2008)
Tisztelt vendégek,
Kedves barátaim!
Szeretettel köszöntök mindenkit Dobesch Máté mester tárlatának megnyitóján!
Tegyük fel valami egészen más univerzumból, egy egészen más, valami
hihetetlenül távoli galaxis egy kis, ki nem táblázott naprendszeréből indultunk
el, hogy fejlett tudatú, anyagi szinten megnyílvánult lelki működést és annak
lenyomatait fedezzünk fel. Mesés látványban van részünk, megannyi fellengzősen
kivilágított bolygó, végtelen szájjal tátongó feketelyuk után ide kaptuk félre
a kormányt, és itt parkoltuk le az űrmobilunkat a feltúrt Kálvin tér valamely
tátongó vermébe. A megengedettnél nem több tétovaság után, egy gyors
aklimatizációs meditációt elvégezve, zsebre vágva kulcstartónyira zsugorított
űrmobilunkat, itt a Ráday utcában tettük meg első e-Földi lépéseinket, átvágva
magunkat a sok különböző energia rezgésű tárgyi megnyilvánulások között. Szem-száj-tátva
lézengtünk, amikor is egy kalapos, arcán bundát, szaglószervén kettős
üveglencsét viselő, szájnyílásában füstölgő barna rudacskát szorongató, hímnemű
Földlakó, egy ilyen téglalapalakú szerves eredetű lapos tárgyat nyomott a
kezünkbe és félreérthetetlen gesztusokkal jelezte, hogy ide jöjjünk be!
AUSSTELLUNG! EXIBICION! HÍR! KAMAN!
Bejöttünk ebbe a térbe, s a falakon grafikákat látunk.
Történt már ilyen talán valamennyiünkkel. Tehát eddig közös az élmény.
Megállunk , körbe nézünk ismerős arcok, „-Egy galaxisból valók vagyunk, te
meg én,” -csak úgy Kiplingesen.
Egy férfi a kezében gyertyával üdvözöl minket. Máté az.
A rajzok a falon ismerősnek tűnnek, igen a mi galaxisunkban is voltak akik
így rajzoltak… Értjük a nyelvet, amin beszél az alkotójuk. Megnyugtató
felismerés, ugye?
Lehet, hogy ő is ugyanarról a bolygóról jött?
Biztos. Biztos, mert mindannyian onnan jöttünk, s valahol titkon odavágyunk
vissza.
Mert ez a rajzolás egy elsajátítható nyelve, nagy
bölcsességek hordozója, mint a latin, a szanszkrit, vagy éppen az, amin most
szólok. Hogy gyümölcsöt nem tudunk a zöldségesnél vásárolni mondjuk
szanszkrittul, hát bizony az kérem másra való. Mire? Az ezen a nyelven
lejegyzett mérhetetlen bölcsességek elsajátítására, gondolkodni tanulásra.
Máté felsőfokon beszél, az előbb említett nyelvek, egy
XV.-XVI.-XVII.-századi vizuális dialektusában -
reneszánszul, barokkul.
Mátéval az Egyetemen ismerkedtem meg, olyan fiatal volt
, oly romlatlan kölyökképű, hogy azt hittem valamiféle kor
engedménnyel került közénk.
DE:-Kiművelt rajztudással érkezett, tudós
érdeklődést mutatott minden grafika-elméleti és gyakorlati kérdés iránt. Ilyen
alapossággal foglalkozott az anatómiával az építészettel, lelkes hallgatója
lett az ikonográfiának és a művészettörténetnek.
Kedvencei voltak a terpentingőztől bódító szagú műhelyek olajtól
fénylő nagy fekete monstrumai, a lithográf és rézkarcprések. Megszállott volt.
Persze nem volt korengedményes, egyszerűen romlatlan volt , s
korát meghazudtoló felelősséggel gondozta saját tehetségét.
Tizennyolc éves volt.
Mire elég e tizennyolc év?
Megfelelő mesterrel, és odaadó alázattal egy mesterség alapjainak
elsajátításához és annak magas szinten való gyakorlásához és talán még egy
kevés élettapasztalat begyűjtéséhez.
Hát kérem Neki elég volt több mesterség azonosfokon- mondanom sem
kell nem középiskolásfokon- való elsajátításához, -ami ellen szerintem mindjárt
tiltakozna és hozzá tenné, hogy a jó pap is holtig, - no de kérem az a metszés
technika, az a rajzstílus az a térben, plasztikában való gondolkodás,
faszobrászi ismeretek, eszközhasználat. Mindemellett naiv, rácsodálkozó de
igenis univerzális látás jellemezte.
Emlékszem milyen áhítattal vettük szemügyre Rékassy Csaba, ragyogó
metszeteit, Takáts Márton lélegzetelállító karc technikáját, és persze nagyokat
örömködtünk egymás sikereinek is.
Örülök, hogy együtt élhettük meg az egyetemi éveket.
Az ember -mondják - bármit ír a lelkét tárja fel vonalaival, a „G”
hurkával, a „B” hasával , azzal ha kapar, ha rányom, ha elhúz, ha kihagy , ha
nem zárja a nagy„T”fedelét, balra dönt, jobbra dönt, ha vét. A rajzoló önmagát
rajzolja, bármit rajzoljon.
Hol van e képekben ő. Első látásra észrevesszük, hogy nem az egyedi stílus
kialakítása a fő cél. Nem a mindent kitöltő indivídum az ami uralni akarja a
képeket.
Dobesch Máté régi korok tapasztalatait tovább éltető, biztos mégis
hihetetlenül érzékeny rajztudását előadóművészetnek nevezi. Induljunk ki ebből
s ássunk le a legmélyére.
Mi az előadni?
közölni, gondolatokat , adott esetben érzéseket interpretálni
Megjeleníteni valakit, vagy valamit, ami nem én vagyok,
azonosulni valakivel és az ő szemszögéből, az ő hangján megnyílvánulni,
Gondolhatunk a színészre, aki alakot vált más bőrbe búj, szaval, mímel, utánoz,
énekel, hangszeren játszik vagy táncol.
Vagy , mint Máté esetében, beszél egy Vizuális nyelvet. E
nyelven jeleníti meg az adott kor tárgyait, épületeit, s a kor emberideáljait.
A tárgyak nem a képek materiális környezete, a tárgyak felé fordulása pont ,
hogy a tartalom megismerése végett történik. Ahogy Solymos Sándor mondja:
-Nincs semmiből született forma.
Máté tanult mozdulatai mögött egy elsajátított rajzi rendszer magasodik.
Akár az indiai zenében egy szabályokat követő, de a rögtönzésnek nagyon is
helyt adó rendszer ez, Formavilága a reneszánsz, a barokk formáit idézik, sőt
ezen keresztül egy még régebbi, jóval ősibb, kimondom a legősibb formavilágot .
A forrást idézik meg, s hitelt ez adhat a művészetnek.
A nagy művészettörténeti korok, például a gótika, a reneszánsz, vagy a
barokk, évszázadokig adtak elmélyülési lehetőséget, meditációs szolgálatot ezer
és ezer mesterember számára. Mind a legnagyobb mester , a természet, s azon
keresztül a Forrás alkotásait elemezve alakította ki indáinak sajátos ívét,
formáinak arányait, motívumainak szimmetriáját, művészei ebben a tudatban
arányították a részt az egészhez, a követ a templomhoz, magukat, az embert,
Istenhez.
Különleges egymásra rétegződő tudás-halom egy-egy ilyen kor.
Látni és felfejteni ezek titkát, s láttatni és tovább adni ezt a titkot, ez
Dobesch Máté előadóművészetének missziója. E korok által kiérlelt tárgykultúra,
hordozhatja jó szemű, még inkább jó lelkű emberek számára a hírt, a tudást : ,
hogy csak tiszta Forrásból érdemes.
A tudás töretlen, csak képviselői koronként változnak. Hamvas Bélát idézem,
aki azt mondja , „ A történet korszakában az Élet Mestere nem az ember,
hanem a könyv. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az ősi korban a szakrális
ember volt, most a könyv lett.”
Tehát a tudás még mindig ott lapul az írott könyvekben. Az emberiség
történelem előtti idejéből átmentett közvetlenül a Forrástól jövő tudása ott
lapul a védákban, az anyagi és lelki tudás legősibb gyűjteményében. Sríla
Vyásadeva jegyezte le őket, mert tudta, hogy az elkövetkezendő korok
emberének rémes memóriája lesz, kapcsolata lazul a Legfelsőbbel, de egyre
szorosabb lesz az anyagi világgal, a matériával, így az emberi
tudat lassan degradálódik, s nem lesz képes a Tudást befogadni. Erre a korra ,
amit a Védák Kali-yugának, Kali kornak neveznek a legfontosabb feladatunk
tudakozódni a Forrásról, meríteni belőle s ha tehetjük, mert tehetségünk
engedi, cseppenként továbbítani azt másoknak.
Máté hűséges. Hűséges azokhoz a korokhoz amelyek tudásukat így halmozták,
öntötték formába, így vetették papírra, így adtak elő. Előadóművészetét eképp
érthetjük meg. A forma így telítődik meg tartalommal.
Ismét Sólymos Sándor tanár urat idézve: „Mert az eszméknek
szükségük van formai megnyílvánulásokra,” s egy jó eszmét a legtöbb esetben
szép forma fed, nem kétséges.
Így lehet átmenteni valamit az erdetiből, a
maradandóból, mégha ezt a stilárison keresztül is, de láttatni az
állandóságot, és tapinthatóvá tenni a folytonosságot.
Kecses alakjai a teremtő tervezőt dícsérik, tökéletes ívben
kunkorodó folyondárjai, kellemes arányú oszlopai , varázslatos hajlékony
kastélytornyai, fennkölt angyalai , s ezek előadásmódja egy megőrzött tudás
tovább élése, tovább éltetése , tovább adása.
Köszönjük, hogy rányitja szemünket a múlhatatlanra, hogy rácsodálkozhatunk,
hogyan emelkednek az apró dolgok a művészet fényben úszó színpadára, s hogyan
zsugorodik egy mindent eldöntő tengeri ütközet egy kristálypohár lehellet
vékony falai közé.
Elhangzott Dobesch
Máté
kiállításának megnyitóján 2008 február 8.-án
Szarka Fedor Guido
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése